Miért élsz úgy, ahogy?

Megszületünk.

Éljük a jó, kevésbé jó vagy egyáltalán nem jó gyerekkorunkat és közben szépen kialakulnak bennünk tudatosan és tudattalanul is a mintáink, melyeket elsősorban szüleinktől, másodsorban pedig környezetünktől látunk és megélünk.
Tudat alatt azonosítjuk a szeretetet azzal, amit a szüleink nyújtottak! Ha elfogadást, támogatást és bizalmat hozunk magunkkal a gyermekkorból, akkor ez lesz számunkra a SZERETET és minden kapcsolatunk alapja! Ha verést, elutasítást, kontrollt, számonkérést, ridegséget – és folytathatnám a sort a végtelenségig, negatív érzelmeket és cselekvéseket kifejezve – akkor ebben fogjuk megtalálni a „szeretet” magvait és akarva, akaratlanul azokban a kapcsolatainkban fog kialakulni kötődés, amelyek ezeket az érzéseket hívják újra elő belőlünk!
 
Ilyenkor regresszióba kerülünk! Vissza a gyerekkori énünkhöz, ahhoz a gyermeki énhez, akinek apa és anya jelentette és adta a biztonságtudatot! Oda, ahol gyermeki kiszolgáltatottsága és érzelmi függősége által biztonságnak véljük azt is, ami felnőtt fejjel nézve nem az! A bennünk élő gyermeki énünk mégis ezekkel az érzésekkel azonosítja a biztonság és a szeretet fogalmát!
 
Nehéz helyzetek ezek. Hiszen ezek az érzések táplálják félelmeinket, mégis ezek adják a kötődésünk alapját, ezért sokszor azonosítjuk a szeretettel, szerelemmel. Gondoljunk bele!
Hányszor fordult elő, hogy racionálisan, észérvekkel –különösen utólag visszagondolva egy, egy helyzetre, kapcsolatra – tudtuk, hogy számunkra nem volt jó, nem volt kielégítő, bántott, fájt, stb.? Mégis ott volt az érzés, hogy meg KELL felelj, benne KELL maradj!
  • Az érzés, hogy NEM VAGY ELÉG JÓ…..
  • Az érzés, hogy NEM VAGY ELÉG SZERETHETŐ…..
  • Az érzés, hogy a másik elvárásainak NEM FELELSZ MEG…..
  • Az érzés, hogy TE NEM CSINÁLSZ, TUDSZ JÓL dolgokat……
És a félelem!  A félelem, hogy elveszted! Elveszted azt, aki bánt, aki nem tud úgy szeretni, ahogy neked jó, aki nem tud elfogadni, aki nem akar beszélni sem a kialakult helyzetekről, mert minden úgy jó, ahogy ő jónak véli… neki! Az eszeddel tudod mindezt, mégis ott a veszteségtől való félelem!
Ha ezeket megértjük, tudatosítjuk és oldjuk, akkor tudunk túllépni, meghaladni mai önmagunkat és az innen hozott elakadásainkat!
Ne a másik gondolatait, érzéseit akarjuk megfejteni, remélve, hogy ha belelátunk, akkor megtudjuk változtatni! Csak magán, magában tud dolgozni ő is és csak, ha akar, ha hajlandó szembenézni önmagával! Amíg a másiktól várod a változást, addig nem vállalsz valódi felelősséget Önmagadért!
 
Ne kívül keresd a megoldásokat! Belül találod meg önmagad! És még valami, amit nagyon fontosnak vélek:
Ne SZÉGYELLJ segítséget kérni! Ne gondold, hogy ez GYENGESÉG!
Mindannyiunknak szüksége van rá! Magadban magad vagy! A saját érzelmeid, mintáid korlátai közt körözöl. Külső segítséggel, érzelem mentes rálátottsággal, jól irányított kérdésekkel lehet új nézőpontokat felfedezni. Felfedezni a saját válaszaidat a hozott érzéseidre és ezzel megtalálni a továbblépés útját!